Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Rákóczi szabadságharc

2008.05.28

A Rákóczi-szabadságharc

 

A Rákóczi-szabadságharc (1703–1711) a török uralom alól felszabadult Magyarország első jelentős szabadságharca volt a Habsburg abszolutizmus ellen. A II. Rákóczi Ferenc vezette küzdelem a rendi kiváltságok védelméért, a gazdasági és társadalmi fejlődésért folyt és végül az egyenlőtlen erőviszonyok, a kedvezőtlenné váló európai politikai helyzet és az ország belső társadalmi ellentmondásai miatt bukott el. A bukás ellenére a szabadságharc megakadályozta Magyarország beépítését a Habsburg birodalomba, és az ország rendi alkotmánya, ha látszólagosan is, de fennmaradt.

A parasztságot elsősorban a háború szenvedései és a rendkívüli terhek fordították a Habsburg uralom ellen: 1697-ben Tokajban parasztfelkelés robbant ki, amit a császári és nemesi csapatok levertek.(hegyalján elsősorban a pórnép lázadt fel. Bercsényi Miklós indította el a szervezkedést, megnyerve II.Rákóczi Ferencet, aki látta hogy küldő segítségre van szükség, így kapcsolatot keresett a franciákkal, azonban leleplezték. Megszökött, és Lengyelországba menekült.)

 Azonban az udvar és a nemesség között is romlóban volt a kapcsolat, ugyanis a törököktől visszaszerzett területeken csak azoknak voltak hajlandóak birtokokat visszajuttatni, akik igazolni tudták jogosultságukat valamilyen dokumentummal, illetve képesek voltak megfizetni a birtok értékének 10%-át (fegyverváltság) az átvételért cserébe. Amennyiben ez nem sikerült, az udvar hitelezői és szállítói kapták meg a birtokokat.

A spanyol örökösödési háború következtében a hadsereget kivonták az országból, növelték az adókat, s az elégedetlenség fokozódott. Rákóczi a lázadó nép élére állt.

 

A szabadságharc kezdete

Rákóczi munkácsi uradalmában népmozgalom kezdődött, mely a támogatását kérte. A főnemes eleget tett kívánságuknak: 1703. május 6-án kiadta a „nemes és nemtelen” országlakosokat hadba hívó brezáni kiáltványt, azonban a parasztlázadás még így is kivívta a nemesség ellenállását. Károlyi Sándor a megyei hadakkal szétverte a felkelést. Rákóczi tudta, hogy fontos a nemességet és a parsztságot egy táborban tartani. Kiadta a vetési pátenst, melyben a hadba lépő katonáknak és közvetlen családtagjaiknak az állami és földesúri szolgáltatások alól mentességet ígért. Intézkedései hatására a nemesség csatlakotott. A kuruc csapatok gyorsan elfoglalták a Tiszántúlt, a Felvidéket, és a Duna-Tisza közét. A szabadságharc sorsa alapvetően nem magyarországi hadszíntéren dőlt el. A franciák Höchstadtnél vereséget szanvedtek, ezután a reális cél már csak a rendi jogok biztosítása lehetett.

 

A Szécsényi országgyűlés

Rákóczit az erdélyi rendek fejedelmükké választották. 1705-ben Szécsényben a magyarországi rendek szövetséget kötöttek, s megválasztották Rákóczit vezérlő fejedelmükké. A fejedelem mellé 24 tagú szenátust rendeltek. Az iratok kiadását és a külügyek irányítását a kancellária végezte. A gazdaságiügyek intézésére létrehozták a Gazdasági Tanácsot, melynek fő feladata a hadsereg ellátása volt. A vallási megosztottságot úgy tompították, hogy engedélyezték a három nagy felekezet, a katolikus, az evangélikus, és a református szabad működését.

 

Az ónodi országgyűlés

A kialakult helyzet megoldására Rákóczi országgyűlést hirdetett 1707. május 1-jére, az Ónod határában lévő mezőre. Az országgyűlésnek három lényeges programpontja volt: a gazdasági nehézségek leküzdése, a hadsereg és államszervezet megerősítése és – egyelőre titokban tartott programként – a Habsburg-ház trónfosztása. Megszavazták a közteherviselést amelyre a korabeli Európában is kevés példa volt. Az 1542-ben kivetett vagyonadótól eltekintve Magyarországon is ez volt az egyetlen alkalom, amikor a rendi országgyűlés törvényt hozott a nemesek adókötelezettségéről. Az országgyűlés törvénybe iktatta a kuruc hadsereg egységes katonai szabályzatát. Az egyre romló hadi helyzeten az sem segíthetett, hogy a gyűlés bevezette a közteherviselést, és a parasztok lelkesedését sem fokozta, hogy hivatalosan is hajdúszabadságot ígértek a katonáskodóknak.

 

Fordulópont: a trencséni csata

1708-ban a kuruc főerőket a császáriak trencsénnél legyőzték. A fejedelem a sárospataki országgyűlésen a jobbágyságot a hajdúszabadság ígérteével akarta megnyerni. Utolsó jelentős eredményt Romhánynál értek el. Őszre visszaszorult a harc, pestis szétzilálta a csapatokat, aminek Bottyán János is áldozatul esett.

 

A szatmári béke

A szatmári gyűlés határozatának értelmében Kassa városának kuruc őrsége április 26-án kapitulált, április 30-án Szatmár mellett, a majtényi mezőn pedig a még fegyverben lévő 12 000 felkelő is átadta zászlait a császáriaknak, s letéve a hűségesküt, ki-ki szabadon otthonaiba térhetett. Másnap, 1711. május 1-jén Nagykárolyban hitelesítették a békeokmány előzőleg (április 29-én) véglegesített szövegét is. A még ellenálló várak közül Kővár, Huszt és Ungvár őrsége május közepéig, Munkács védői pedig június második felében szintén kapituláltak, és elfogadták a szatmári békét.

 

A béke ígéretet tett az alkotmány visszaállítására, a vallásszabadság biztosítására és az országgyűlés mihamarabbi összehívására, amnesztiát adott a szabadságharcban résztvevőknek, egyúttal intézkedett a magyarokat sértő intézmények és méltóságok eltörléséről. Az ellenállás és a szabad királyválasztás jogát nem állították vissza, külön magyar hadsereget sem hoztak létre. A jobbágyi sérelmeket sem rendezték, mindazonáltal elmondható, hogy a szatmári béke hatására Magyarország megmaradt rendi dualizmusban a királlyal, azaz megőrizhette viszonylagos függetlenségét. Másik nézőpontból azonban a szatmári béke pontosan azokat a rendi kiváltságokat állította vissza, amelyeket Rákóczi állama eltörölni igyekezett, és ezzel meghiúsított egy modern társadalomszerkezetre való törekvést. Az utókort és a kortársakat egyaránt megosztotta annak megítélése, hogy Károlyi cselekedete árulás, vagy az egyetlen jó lépés volt.

 

A béke Rákóczira nézve a körülményekhez képest viszonylag kedvező volt. Kegyelmet biztosítottak neki, ha három héten belül leteszi a hűségesküt. Ha nem akarna az országban maradni, a hűségeskü letétele után Lengyelországba távozhat. Ő azonban ezt nem fogadta el. Nemzetközi biztosíték hiányában nem bízott a ígéretek teljesítésében, és nem is tartotta érvényesnek a szerződést, amelyet Pálffy I. József császár április 17-én bekövetkezett halála után, tehát a tőle nyert hatalom megszűntével kötött meg. Így aztán, míg ő Franciaországban majd az Oszmán Birodalomban keresett menedéket, birtokait felosztották az udvarhű nemesség körében.

 
 
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.